Belgium turizmusa a fővárosban, a 2016 márciusában elkövetett merényleteket követő jelentős visszaesés után az év végéig visszatérhet a 2015-ben regisztrált, jó eredményeket mutató értékekhez
Nyaralóhajó turizmust Magyarországon
Kísérleti jelleggel a Felső-Tiszavidéken és a Bodrogon indítja el a kormány a nyaralóhajó turizmust, a programra 4,6 milliárd forintot szánnak, amelyből 20 hajót vásárolnak, kijelölik a vízi utakat és kikötőket építenek – mondta Révész Máriusz a kerékpározás és az aktív […]
Víziturizmus Győr-Moson-Sopron megyében
Győr-Moson-Sopron megye kedvező adottságokkal rendelkezik a viziturizmus tekintetében is. A Fertő tó a környék legalkalmasabb területe vizisportok űzésére, bár a tó területének csak kevesebb, mint negyede tartozik hazánkhoz, a vizisportolásra és strandolásra alkalmas vízfelületet is csak a Fertőrákosi-öbölben találunk.
A turizmus jelentőségéről, támogatásának fontosságáról tárgyaltak Madridban
A jelenlegi geopolitikai feszültségekkel teli helyzetben még hatékonyabb és szorosabb együttműködéssel kell kiaknázni a turizmus mint a „béke iparága” nyújtotta lehetőségeket, amely az európai közösség szociális és gazdasági válságára is hatásos válaszokat képes adni
Ismét kétszámjegyű a növekedés a magyarországi szállodák forgalmában
Tavaly az év első 11 hónapjában a magyarországi szállodák bruttó forgalma 10,8 százalékkal haladta meg az előző évit, csaknem 304 milliárd forintot tett ki, a bruttó szobaár-bevétele pedig 13,5 százalékkal, 176,6 milliárd forintra nőtt – egyebek között ez derül ki […]
Erzsébet Program: több tízezer gyerek nyaralhatott négy helyszínen
Véget értek a nyári Erzsébet-táborok, az idén is több tízezer gyermek nyaralhatott az Erzsébet-program segítségével három balatoni és egy erdélyi helyszínen – közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pénteken az FreeTV-vel. A közlemény szerint pénteken az utolsó gyermekek is elhagyták […]
Több mint 200 milliárd forint turisztikai fejlesztésekre
A turizmus a magyar gazdaságpolitika mindkét célját, a gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás-bővítést tekintve egyaránt stratégiai jelentőségű, így a szektor a fejlesztéspolitikának is kiemelt területe, a kormány a következő öt évben több mint 200 milliárd forintot fordít turisztikai fejlesztésekre
Blogoldallal népszerűsítik a turisztikai kínálatot Sárváron
Saját online turisztikai információs felülete mellett új blogoldallal is népszerűsíti turisztikai attrakcióit Sárvár