Befejeződött a magyarországi Hankook-gyár bővítésének harmadik üteme, az összesen 313 millió eurós (mintegy 94 milliárd forintos) beruházás révén 950 új munkahely jött létre és 19 millió abroncsra nőtt a rácalmási üzem éves gyártókapacitása.

    A fejlesztést bemutató szerdai sajtótájékoztatón Lee Sang Il ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy a beruházást a tervezettnél két hónappal előbb befejezték, ami az állam és az érintett önkormányzatok támogatásának köszönhető.
Hozzátette: az első ütem elindulása óta a kapacitást 3,5-szeresére növelték, de a mennyiségi növekedés mellett komoly minőségi változásokat is hozott az új gyáregység, ennek köszönhetően ma már olyan prémiummárkáknak szállítanak, mint az Audi, a BMW, a Mercedes vagy a Porsche.
Roy Katalin a vállalat kommunikációs vezetője elmondta: a dél-koreai vállalat egyetlen európai üzemében a közvetlen foglalkoztatottak száma a 950 új dolgozóval együtt már meghaladja a 3300 főt.
Ismertette, hogy a 2006-os alapkőletétel és a 2007-ben megindult gyártás óta a Hankook rácalmási gyáregysége folyamatosan bővül, a cég eddigi magyarországi beruházásainak összértéke eléri a 885 millió eurót. A harmadik ütem alapkövét 2013 júniusában tették le, a tesztüzem 2014-ben indult el, míg a teljes kapacitást idén májusban érték el. A termelés felfutásával már napi 55 ezer darab gumiabroncsot gyártanak összesen közel 500 méret- és modellvariációban.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a harmadik ütem befejezése előtt a Hankook beszállítóinak 75 százaléka magyarországi vállalat volt. Az arány nem változott, viszont a beruházásokon és annak finanszírozásán keresztül további 20 százalékkal nőtt a beszállítói létszám, így a vállalat közvetve több tízezer embernek ad biztos megélhetést.
A Hankook Tire a világ hetedik legnagyobb gumigyára, amely radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, buszok és a motorsport számára. A vállalatcsoport több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten több mint 20 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A világ számos vezető autógyártója első gyári felszerelésként is a Hankook Tire abroncsait választja, többek között a Porsche, az Audi, a BMW, a Mercedes-Benz, a Ford, a Skoda, a KIA, a Volkswagen és a Hyundai.
A Hankook globális árbevétele 5,04 milliárd euró volt 2013-ban, ennek mintegy egyharmada Európában keletkezett. A cég hét gyártóközpontjában jelenleg évi 70 millió abroncsot gyártanak, az amerikai gyár beindulását követően, 2016-ra a kapacitás évi 120 millióra nő.